Sokszori nekifutással készült el a mostani beszámoló. Talán ennek fogtam neki legnehezebben. Ha a végére érek, akkor többet nem fog megjelenni a neve, nem kell leírni és nem lesz történet, amibe belefoglalhatnám. Nem szaladok ennyire előre, előljáróban annyit közlök, hogy az egész blog bejegyzés szomorú hangvételű lesz, legalább is ebben a lelki állapotban íródott.
Kedden várólistáról megérkezett Domingó. Őt egy fiatal pár találta még korábban, egy erdőből szaladtak oda az elsétáló párhoz. A tesókat biztonságban elszállásolták, majd úgy tűnt gazdisodnak mindketten, de csak a szürke tesó járt sikerrel, Domingónak maradnia kellett és türelmesen várakozott, hogy bekerülhessen. Mondjuk a türelem nem az erélye, ezt már első pillanatban is leszűrtük, hisz a bezártság nem ínyére való, az, hogy nem ő van a középpontban, szintén derogál és ezt hangos, folyamatos nyávogással meg is erősíti. A nevét itt kapta, olyan kis urias ezzel a gyönyörű, ragyogó fekete bundijával. Igaz, azóta már új nevet aggattunk rá, a kis Vámpi lett a művészneve, mert mindig úgy szugerál, hogy két szemfogát kint felejti. Ő egy fél év körüli, nagyobb növésű kandúrka, aki nagy dumás és lételeme a figyelem és az emberi közelség.
Csütörtökön állatorvos helyettesünk dr. Bárkányi Pál érkezett meg a reggeli órákban. Kombinált oltást Vanilla kapott, valamint éves ismétlőjét Niké és Vince. Veszettség ellenit pedig Sherry, ismétlő veszettség elleni szurit pedig Marcikó és Fáncsi.
Ha már ott volt a doktor úr, akkor csináltattunk a kicsiknek FIV/FeLV tesztet. A kicsik költői túlzás, mert akkorák, mint egy kisebb felnőtt, de rajtuk ragadt, hisz parányian kerültek be. Először Gin lábikóján vágtuk le a szőrt, ezzel a lendülettel ő tovább is libbent, és maga elé engedte kishúgát. Gina hősiesen állta a sarat, hamar túl is volt az egészen, így Gin is kénytelen volt beadni a derekát. Szerencsére mindketten negatívak lettek, nyilván ivartalanításkor, ha még bent lesznek, lesz egy ismétlés, de most szükséges volt ahhoz, hogy végre ki tudjanak költözni a karanténból. Ezzel a lendülettel már át is libbentek a felkészítő szobába, ahol második pillanatban Gina már Lekvárral játszott nagyokat, míg Gin a bokánkba csimpaszkodva pásztázta a terepet. Nagyon jó volt végre, hogy áttudtak költözni, mert már nagyon egymás nyakában voltak a cicák a pluszban felállított ketrecek miatt. Így a dupla ketrecbe átköltözhetett Pangi és a két picukra, Pantera és Pandóra, akik szintén élvezték, hogy nagyobb a játszóterük, mert már egyre többet bolondoznak.
Később, mikor a konténerben jártunk, majdnem dobtunk egy hátast, mikor megpillantottunk Vincét. Az egész jobb orcája, orrával együtt be volt duzzadva. Mintha megcsípte volna valami, de lehet az oltásra reagált így. Ami érdekes lenne, mert eddig is ilyet kapott, ez meg csak az éves ismétlő volt, de mégis így reagált a szervezete, ezért biztos, hogy többet nem kockáztatunk, bár reméljük jövő ilyenkor már gazdik ölelésében tölti az év végét. Hála az égnek másnapra nyoma sem volt, teljesen visszanyerte a szépséges orcáját és jó kedvét.
A felkészítő szobába költöztettük Vanillát és kölykeit. Legalább is szerettük volna, egyelőre Vadóccal kezdték meg a szociális életüket a kedves cicák között. Reménykedünk, hogy a kicsiknek segítenek majd a fiatalok, ha látják milyen jó a simi és a közös mókázás, hátha vevők lesznek ők is kapcsolatba kerülni velünk, persze puffogás nélkül. A kedves cicák anyját, Lótuszt viszont ki kellett venni a tömegből és a karantén területén éjszakáztatni, mert felvette a vadászpózt, amint Vanilla lába padlót ért. Ilyen magatartást nem is láttunk még tőle, mondjuk nem is gyakran találkozott más anyamacskával. Az esti gondolkodás jót tett neki, érdekes mód másnap a reggelinél már képesek voltak egy tálból falatozni. Lótusz továbbra is árgus szemekkel figyelte Vanilla mozgását, de már nem vette fel a támadó magatartást. Mondtuk is neki, nézni lehet, de a harcnak meg a terület védésnek itt sem helye, sem ideje. Vöri továbbra is a karanténban dekkol, nem volt együttműködő, ezért ő is kapott pár nap gondolkodási időt.
Úgy volt, hogy Rockyt 10 nappal a műtét után meglátogatják és közös szimpátia esetén örökbefogadják Veszprémbe. Hosszas telefonbeszélgetésünk alatt legalább is ebben maradtunk. Majd felhívtam a családot, hogy egyeztessünk időpontot, mikor közölték, hogy nem gondolom tán, hogy ennyit utaznak érte. Ami, hogy őszinte legyek hidegzuhanyként ért, hisz korábban is tudták, hogy a távolság ekkora és azóta sem lett sem nagyobb, sem kisebb... Majd ugyanígy járt Spanika is, mégsem kell a családnak, mert kaptak egy cicát. Ilyenkor annyira hálásak tudnánk lenni, ha legalább egy sms-t dobnának, hogy mégsem aktuális, hisz Rockyt is vagy 3 hete gazdijelöltesként kezeltük, holott voltak rá más érdeklődők is. Minden bizonnyal lesz neki másik szerető családja, ám Spanika esetében nagyon elszomorodtunk.
De ez még hagyján, innen elindult a lavina, és akárhányszor is említettem azt, hogy a szívem darabokban, ezektől a napoktól kezdve olyan mély érzelmi válságba kerültem, ennyire szomorú már régen voltam...
Visszatérve a cicákra, egy kedves fiatal pár látogatta meg Kormit, aki nem volt ebben partner, de a fiatalok elszántak, türelmesek és tele vannak szeretettel. Úgyhogy biztos hamar fel fog tudni oldódni és remekül fogja magát érezni a családjában. A fiatalok mindent megfognak tenni ennek érdekében, van cicás tapasztalatuk is és pont egy ilyen fekete cicáról ábrándoztak. Már a fotón is szerelem volt első pillantásra.
Már sok mindent megéltem a menhelyen, sokat tapasztaltam, láttam, éreztem és sírtam. Viszont ez a vasárnap volt a legszomorúbb vasárnap. Vöri is érezte, hogy ez a nap teljesen más, ezért kompromisszumképes volt, hagyta a simit, hagyta hogy átlibbenjünk a felkészítő szobába és boldogan futott szorosan kistesója mellé. Jópofák voltak a nagy egymásra találás pillanatában.
Viszont Tea elkezdett szipogni, ezért ő megkezdte a gyógyszeres kezelését. Nem is csodálkozunk rajta igazán, mert mindig sorban állnak, hogy kiszeretnének menni a kifutóba, majd ott sorban állnak, hogy a hideg kinti vízből igyanak. Mindig oda vezet első útjuk, mintha bent szomjazniuk kellene egész nap és csak onnan tudnának inni. Szóval Tea megkapta a gyógyszerét és jöhetett a Tenki idő. Ezen a reggelen a 4 féle ételből semmi sem kellett neki, a kifutóra sem szeretett volna kimenni, mondjuk esett is. Olyan semmilyen kedvű volt. Majd ahogy telt az idő, egyszer felnézett azzal a a kissé opálos tekintetével, mintha mondani szeretné, hogy megfáradt, eljött az idő. Felkabátoltam, a kabátomba bebugyoláltam Tenki pihekönnyű testét és elindultunk közös sétánkra az erdősbe. Nagyon élvezte, dorombolt végig, mindig is szerette a közös kalandozásokat. Majd egyszer a kis gyenge hangján szólt, hogy leszeretne menni. Kicsit sétált előttem, mikor megállt és törleszkedett, akkor visszakerült a kabátba, amiből kis buksijával kandikált kifelé. Ez volt az utolsó sétánk együtt, ami alatt mindent megbeszéltünk. Aki ismer minket/engem tudja, milyen szoros kapocs volt közöttünk és mit jelentett ő nekem. Mikor Icuval találkoztam, csak annyit mondtam patakokban folyó könnyel, Tenki... és ő már tudta mire gondolok. Három szabadnapom következett, és nem is szerettem volna tudni, mikor érkezik ki dr. Bárkányi Pál Tenkihez, hogy elengedjük őt. Nem voltam ott, mert nem bírtam volna kiverni az emlékezetemből a pillanatot, így inkább jó szívvel a sétánkra emlékszem vissza.
Már hétfő délelőtt lebeszélték a doktor úrral, hogy még aznap kijön hozzá. Tenki pillanatok alatt itt hagyta a földi létet. Leírhatatlan fájdalom számomra az ő hiánya. Sokkal több volt, mint egy menhelyi állat. Nem jellemző a kivételezés, viszont az ő esetében ez sosem volt titok. Mondhatom bátran azt, hogy ő az én cicám volt. Minden vele kezdődött. Hat éve belecsöppent az életembe, arra is emlékszem, a karanténban melyik ketrecben és hol volt. Tőle indult el az, hogy minden cicánál elkezdtünk FIV/FeLVre tesztelni. Előtte egy nagyon beteg cicát teszteltünk, valamint kérésre egy gazdijelöltest, de igazából nem is nagyon ismertem ez mi pontosan. Aztán valamiért állatorvosunk mondta, hogy lehet érdemes lenne letesztelni, vékony is volt, meg itt-ott gombás is kicsit... Kiderült hogy FIVes. Akkor már gondoltam itt fele sem tréfa és az összes bent lévő cicát teszteltük. Szerencsére akkor lett meg az örökbefogadó konténer, így megoldható lett, hogy kialakítsunk számukra egy részt, ahol a szintén FIV-es Glédával bútoroztak össze. Tenki nagyon verekedős volt, sok bosszúságot okozott. Majd egyszer csak varázsütésre minden megváltozott és lettünk elválaszthatatlanok. Kijártunk a hátsó udvarba a kutyák közé sétálni, imádta a kutyákat! Ígértem neki kifutót és végre lett is kifutójuk, saját konténerrel, amit imádott. Kurjantásaitól zengett a menhely, minden önkéntes ismerte Tenkit, mindenkinek köszönt és viszont köszöntek neki. Ő egy kulcsfigurája volt a menhelyi mindennapoknak. Mindennap elmondtam neki, hogy szeretem és most már csak csillagként van velem... Nagyon fáj a hiánya, mégis túlcsordul a szívem melegséggel és szeretettel, ha rá gondolok. Már biztos visszanyerte fényét és hangerejét, és mindenkit az őrületbe kerget maga körül! Köszönjük, hogy megismerhettünk!
Csütörtökön nem fogadott az ajtóban senki és üres volt a helye. De szinte a második pillanatban már elvonta a figyelmemet Tea, aki orrocskáján egy sebecske éktelenkedett. A napokban egyre kevésbé evett és mikor megpróbáltam a pasztát betolni, akkor láttam, hogy Tea sárgul. Ez hirtelen annyira sok volt, inkább sokkoló, szavakat sem találtam. Dr. Tímár Endre rendelőjéből visszatérve elkezdődött a kezelése. Infúziót kap négy napig, majd hétfőn kontroll. Emellett mindenféle antibiotikumot, roborálót, vitamint, vesés gyógyszert, fájdalom és lázcsillapítót... Mini patikát állítottunk össze. Eleinte utálta az egész infúzió mizériát, majd rájöttünk, hogy ölben, dúdolás közben megnyugszik, így a kollégának, aki segített, el kellett viselnie a kissé fülsértő énekemet, vagy dúdolásomat. De Tea érdekében hajlandók voltak ezt az áldozatot meghozni.
Kombinált oltást Viola és Violin, Vadóc és Vöri kapott, míg veszettség ellenit Fitos és Misi. Misinél azért kezdtünk veszettségivel, mert ő elég makacs náthából keveredett ki, nem szerettük volna, ha a szervezete kicsit meggyengülne. Megnézettük a szemét, fényre reagál. Napok óta azt figyeljük, hogy olyan, mintha nem látna. Ha lát, akkor viszont kicsit kattyos. Még nem tudjuk megfejteni, és körülírni sem tudnám, de a viselkedése, a figyelme, kicsit a járása is néha bizonytalan. Lehet a több éves utcai élet miatt ilyen furi a közeledése.
Hétvégén tündéri Lili önkéntesünk segített a cicák körül, hálásan köszönjük!
Fiatal pár érkezett a menhelyre, hogy élőben is találkozzanak Ginnel és Ginával. Papírforma szerint Gina azonnal ment és csekkolt mindent és mindenkit. Remegő farokkal, csiporogva érkezett a fiatalokhoz és várta a simiket. Gin körülbelül három másodpercet töltött az íróasztal alatt, majd következő pillanatban már a pocakját mutogatta. Egyelőre nem merjük elkiabálni, de úgy tűnik az ünnepek után a tesók gazdisodni fognak.
Kormi minden bizonnyal, hisz nála újfent jártak leendő gazdijai. Most az irodarészben tudtak vele ismerkedni, némi virsli segítségével. Nagyon biztató jeleket mutatott, ami nagyon felvillanyozta a fiatalokat.
Egy balesetes cicát fogadtunk. Előző nap találták a Nemes takács-Veres ács sarkán, azonnal bevitték a Vezér állatorvosi központba. Állapota váltságos, szájpadlása széthasadt, állkapcsa eltörött, szeme bevérzett, sokkos volt. Infúzióra kötötték, bent tartották, majd reggel kiadták a megtalálóknak, miután stabilizálták az állapotát. Mivel ők nem tudták elszállásolni, ezért kérték a segítségünket. A cicával megérkeztek, kb. 2 éves nőstény cica, de szörnyű állapotban van. Enni nem tud, nyilván. Odáig jutottunk, hogy ha a hátát vakargatjuk, akkor kidugja a nyelvét és ezzel a lendülettel tudott lefetyelni egy kis pépes kencét. Vasárnap is izgultunk miatta, szerencsére jó kedvű volt a maga módján. Fél arca bedagadva, orra bedugulva, de azért picit dorombolt és jól esett neki a társaság. A Mosoly nevet kapta, reméljük még látjuk őt mosolyogni, és jól sikerül a hétfői műtétje.
Mindeközben ott volt Tea, aki beletörődően tűrte a szurikat, egyik pillanatban úgy tűnt jobban van, szebb volt a szeme, a szőre, a bőre színe. Aztán jön a megvilágosodás, hogy sajnos semmi sem változott... Vele is megvolt a nagy elbeszélgetés, hisz a holnapi kontroll semmi jóval nem kecsegtet, csak ha valami Isteni csoda útján minden szerve működése normalizálódik, de erre oly kicsi az esély...
47 cicánkkal együtt zárjuk a beszámolót és köszönjük figyelmüket.
Reni
Hozzászólások