Kutyamesék 2024. jún. 3-9.

Kutyás blog | 2024. június 20.

Múlt heti blogomat úgy indítottam, hogy a heti beszámolóm mellé "beszúrok" olyan történeteket, amik talán egy kicsit jobban mutatják,hogy a kutyák mennyire más módon és más időintervallumban képesek adaptálódni a menhelyi körülményekhez.

Felhoztam Gombóc példáját, aki nyílt agresszióval válaszolt a változásokra, illetve Tina történetét, aki inkább a sarokban meghúzódva várta, hogy mi fog történni. Mindkettő kutyához máshogy kellett közelíteni, máshogy kellett velük viselkedni, ahogy ők is teljesen más személyiségjegyekkel bírnak.

Ezen a héten más kutyák érzelmi reakcióit szeretném megmutatni, ezen keresztül pedig szeretném szemléltetni példákon keresztül, hogy néha nagyon nehéz dolgunk van, hiszen a kutyák viselkedését számos tényező befolyásolja.

Hétfő
A hét első fele viszonylag nyugodtan telt az események szempontjából. Jó hír, hogy Lady kutyánk a szteroidos kezelésre nagyon jól reagált, most úgy viselkedik, mint korábban, pedig néhány napja még meg sem tudott mozdulni a fájdalomtól.

Talán az egyik legnagyobb érdeklődést, és a legnagyobb felháborodást az utóbbi időben Dorci története váltotta ki. Őt még decemberben szállítottuk be az egyik menhelyi kutyafuttatóból, ahol a gazdája egyszerűen otthagyta. Dorci kezdetben mindenkire morgott, a menhelyen pedig elvonult a kutyaházba, és óriási panikot élt át minden alkalommal, amikor közelítettünk felé. 

A nagy érdeklődés egyik oka talán az volt, hogy ő fajtatsizta, és az ilyen kutyálat valahogy mindig nagyobb figyelem övezi.
Másik ok, ahogyan a gazdája viselkedett, bár sajnos nem ő az első, és nem is az utolsó, akit utcára tesznek,mert feleslegessé vált.
Dorci eddig lakásban lakott, ahol állítólag megromlott a kapcsolata a gyerekkel. Más fórumokon azt olvashattuk, hogy a család költözik, és nem tudja magával vinni a kutyát. Egy másik történet szerint egy családtag betegsége az oka, hogy Dorci új gazdát keres. Mert azért a tulajdonos a maga módján próbálkozott a gazdakereséssel, de csak amolyan tessék-lássék módon a vélemények szerint. 
Mi most az ő történetéről annyit tudunk, hogy folyik ellene az eljárás, de a majdani ítéletbe a menhelynek nincs beleszólása természetesen. A gazda sorsának, ítéletének az alakulása Dorci és a menhely élete szempontjából lényegtelen tényező, az igazságszolgáltatás dolga ezzel foglalkozni.

Dorci viselkedésén azonban nyomot hagyott, hogy az eddig vélhetően, fotók alapján valóban családtagként tartott kutya magára maradt. Először a kutyafuttatóból kellett végignézni,hogy otthyagyja a gazdája, majd a menhelyen egyedül kellett megbírkóznia mindennel. 

Ahogy mondtam, kezdetben mindenért morgott,mindig menekült. Kerülte a konfliktust, ugyanakkor világossá tette, hogy ha nem hagyunk más választást, akkor támadni fog. Első időben javarészt aludt a helyén, alig evett, és semmivel nem foglalkoztott, ami körülötte történik.
Később egyre többet volt kinn a kennel ajtajánál, és nézte, hogy mi történik,de gyorsan úrrá lett rajta a félelem, ha azt látta, hogy ismerkednénk.
Később felkerült a menhely egy olyan részébe, ahol udvaron élhet,de ha kedve van, akkor elvonulhat a lakóépületbe, ami a biztonságot nyújtja neki. Ez nagyon jót tett a fejlődésének,hiszen ha valami túl sok volt neki, akkor volt lehetősége elvonulni. 
Az emberek a mai napig rendszeresen érdeklődnek a sorsáról, szeretnék látni,de ő a menhely olyan részén él, ahol kedve szerint elbújhat a biztonságos kis helyére,mert erre van szüksége. A tömeget pedig nem szereti, így ezzel a jogával rendszerint él is,ha úgy érzi, hogy őt nézi. 
Egyébként a menhelyen dolgozó lányokkal sokkal kiegyensúlyozottabb a kapcsolata, mint a fiúkkal. Neki is vannak kedvenc gondozói, akikkel már nagyon kedvesen viselkedik, engedi, hogy simogassák, vakargassák, de a többséggel mág mindig tartózkodó. 
Dorci fejlődése nagyon lassú,mert érzékeny kutya, akit a legkisebb bizonytalanság is visszavet. Nem tudom,hogy meddig tudunk vele eljutni. A kutya személyisége is olyan, akár az emberé. Idővel alakul, sok esetben bizonyos jegyek átalakulnak. Lehetetlen előre megjósolni.

Dorci


Kedd
Nem is olyan régen számoltam be egy nagyon félénk kutyusról, aki azért került a gondozásunkba, mert hosszú szőrű, és többször volt probléma a kezelésével, amikor megbetegedett. Nem csak az orvosi kezelést nem tűrte,hanem oltásokat sem kapott rendszeresen, hiszen nem tudták a tulajdonosok megfogni. A gazdi és a kutya között nem alakult ki megfelelő bizalmi viszony. Pár héttel korábban a kutya érdekében a gazdi lemondott róla, hiszen nem tudta megoldani az orvosi kezelést. Akkor Bia kórházba került, mert súlyosan begyulladt a bűzmirigye, ami miatt légylárvák keltek ki a seb körül. Ezt akkor az orvos kitisztította, a problémás részen levégták a szőrt. 

A menhelyen aztán gyorsan kiderült,hogy a húgyhólyagja is csúnyán be van gyulladva, hosszas antibiotikumos kezelés után szerencsére meggyógyult. Igen, sajnos ezek olyan egészségügyi problémák, amit egy kerti kutyánál nagyon nehéz észrevenni,hiszen kevés gazdi követi nyomon az udvari kutyája vizeletének állapotát.

Ahogy mondtam, Bia már meggyógyult,és számunkra döbbenetes ütemben kezdett fejlődni az emberekhez való kötődése. Bekerült az előkészítőbe, ahol viszonylag nagyobb a mozgás. A kutyák között rögtön feltalálta magát,és velünk is gyorsan barátkozni kezdett. Kozmetikusaink már nyári bundát varázsoltak neki,így a mindennapi élet is sokkal kényelmesebb a számára. A túl sok ember nyüzsgése ugyan még félelmet vált ki belőle, de a gondozókra egmás után csimpaszkodik rá, hogy minél több szeretetet tudjon kicsikarni. Biával néhány hét leforgása alatt óriásit fordult az eddigi világa.

Bia

Szerda
Ma menhelyünk állatorvosa,dr. Farkas Attila érkezett a szokásos heti vakcinázásra. Most egy veszettségi-kombinált vakcinát, három veszettség elleni vakcinát,tizenhárom kombinált oltást, valamint nyolc mikrochipet osztott ki.

Virág, aki pár hete szintén az előkészítő lakója,ma műtétre utazott dr. Sebő Ottó rendelőjébe. Ő az a kutyus, aki pár hete majdnem belefulladt egy vizes árokba. Akkor ügyeletre vittük, majd kiderült, hogy szívbeteg, így gyógyszereket kell szedne. A gyógyszerektől szerencsére nagyon sokat javult a közérzete,de észrevettük,hogy nagyon gyakran üríti a vizeletét, ami ráadásul rózsaszínes. A vizsgálat nála húgykövességet állapított meg, akkor gyógyszert kapott rá, most pedig elérkezett a műtét ideje. 
Tekintve,hogy nem célom az olvasók sokkolása, így mellőzöm a kövek fotóját, maradjunk annyiban, hogy tekintélyes mennyiségű,és igen méretes kövek lettek eltávolítva. Virág a műtétet nagyon jól viselte a szívbetegsége ellenére is.

Aki ismeri a történetét, talán emlékszik, hogy Virág mikrochipes,de a gazda nem egészen tartott igényt rá. Ez azt jelenti,hogy csak félig ismerte el saját kutyájának,mert valóban a felesége kutyája, akitől elváltak, Virág pedig ott maradt nála. A gazda elmondása szerint szereti a kutyát,nem tudott szívbetegségéról, és nem is szeretné kezeltetni,mert nagyon sok egyéb elfoglaltsága van. Csak abban az esetben szeretné visszakapni,ha nem lesz vele egyéb teendő, amit elvárni egy tizenéves kutyától elég irracionális. Éppen emiatt közös megegyezéssel Virág vén fejjel nálunk kezd új életet. 
Emiatt kicsit aggódtunk is, hiszen nagyon sok esetben láttuk,hogy csak fekszik, és magában van roskadva,de ez egy új, ráadásul beteg kutyánál egyáltalán nem meglepő. Pusztán nagyon nehéz eldönteni,hogy az új élethelyzetnek köszönhető depresszióról,vagy egészségügyi problémáról van szó. 

Az előkészítőbe költözéssel, a gyógyszerek szedésével azonban egyértelműen látszik, hogy Virág amolyan másod "Virágzását" éli. A kedve sokkal jobb,és ami azt illeti, szerintem annyira nem is bánja,hogy idős fejjel új életet kell kezdenie.
A fotó még a műtét előtt készült az előkészítőben. Azóta Virág kedve némi hanyatlást mutat,de ez nem a műtétnek,hanem annak következményének tudható be. Virág ugyanis jelenleg gallért visel a sebei védelmében, ami alaposan fel tudja zaklatni a legtöbb kutya nyugalmát.

Virág új életet kezdett nálunk


Csütörtök
Igen eseménydús napot zárhattunk ma is.
Maca kutyánk Németországba utazott a gazdájához, míg Bobek Szegeden fogja elkezdeni a gazdis életét.
Egy kedves állatbaráttól 30 bála szalmát kaptunk adományba, aminek teljes szívből örültünk,mert ez nagyon nagy segítség lesz nekünk télen!
Melinda önkéntesünk most is, mint minden héten egész nap kinn volt, és segítette a munkánkat.
Dr.Tímár Endre rendelőjébe készülődtünk délelőtt ivartalanításra,szívféregszűrésre. Most Jumi, Dagi, Matyi, Odri, Pintyőke és Tina esett át a műtéten, mindenki jól viselte. Sajnos Matyi és Dagi szívféregtesztje pozitív lett.

Egy bajban lévő kutyát is fogadtunk, akit a megtaláló az elmondása alapján még tegnap este talált. A kutyát állítólag valaki kikötötte egy fához a reptérnél. Öcsinek neveztük el. A kutyusban "természetesen" nem volt mikrochip.

Öcsi

Péntek
Beszámoltam az elmúlt két hétben több menhelyi kutya viselkedéséről, és arról, hogy az idő elteltével hogyan reagáltak a megváltozott körülményekre. Fluffy kutya is a múlt héten költözött be a menhelyre, mert gazdája nem talált új albérletet a kutyussal. Most azonban mégis feltűnt a volt gazdi, és azt mondta, hogy szeretné visszakapni a kutyát. Ez a legritkább, hogy ilyen kérésnek eleget teszünk, hiszen ilyenkor mindig megszólal egy vészcsengő a fejünkben, amikor valaki leadja, majd vissza szeretné kapni a kutyát. Ezt minden esetben egyedileg mérlegeljük, hogy a kutya szempontjából melyik volna a jobb megoldás. Tekintve, hogy Fluffy eddig lakásban élt, valószínűleg nagyon szerették, és ő is a családot, így az ő érdeke ebben az esetben egyértelműen az, ha hazamehet a volt gazdival. Éppen ezért ma Fluffy friss veszettség elleni oltást kapott,mert ez a feltétel annak,hogy hazamehessen. Nem tudjuk a tulajdonos mikor érkezik,de a napokban egészen biztosan jelentkezni fog érte.

Megszokta volna Fluffy a menhelyi körülményeket?
Valószínűleg igen,hiszen nála jóval rosszabban is reagáltak már kutyák. Viszont azoknak a kutyáknak nem volt más lehetőségük, mint hetek, vagy hónapok múlva nyitni az emberek felé,ami hosszú távon jót tett nekik, hiszen sokkal nyitottabbak lettek a világra. Viszont ezt elérni sok idő, az ő esetében is felmérhetetlen, hogy hány hónap lett volna, és ez a bezárkózott állapot a gazdikeresést is akadályozza,hiszen kevesen kereesnek olyan kutyát, aki nagyon félénk,és rosszul reagál a stresszhelyzetekre. Mint mondtam, ilyenkor egyedileg mérlegelünk, és kizárólag a kutya érdekeit szem előtt tartva döntünk. A legtöbb esetben nemet szoktunk mondani, mitöbb, az sem gyakori, hogy valaki mégis megbánja a döntését, és vissza szeretné kapni a kutyát. Jelen esetben teljesen indokoltnak érezzük, hogy visszakerülhessen a gazdihoz.

Fluffy nagyon riadt

 

Ma egy újabb kutyusunk, Bob élete ért révbe. Őt Budapestre fogadták örökbe.

Szombat és Vasárnap
A hétvégén újabb két kutyusunk lelt végleges otthonra, név szerint Tódor és Zsozsó. Mindketten Szegeden találtak gazdit.

Ma egy újabb gazdátlan kutya került a gondozásunkba, ő Balástyáról érkezett hozzánk. Egy állatbarát férfi kérte a segítségünket, akinek a tanyájára beköltözött ez a fiatal és kedves kutyus néhány napja. Nyakörve ugyan van a kutyának,de chipje "természetesen" nincs, így eredeti gazdáját sem találta meg. Pedig valakihez biztosan tartozott a kutya, illetve nem régóta kóborolhat, mert jó állapotú, emberhez szokott kutya. Mi őt Ricsének neveztük el.

Ricse

Köszönjük a 165 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrisebb menhelyi hírekkel.

Linda
 

Hozzászólások