Kutyamesék 2019. ápr. 22-28.

Egy ritka, csendes vasárnapot iktattam volna az életembe, ami azért sem gyakori, mert szinte minden hétvégét a menhelyen töltök. Ez a vasárnap kivétel lett volna, csak egy gyors bevásárlás, valami finom ebéd, egy jó filmet nézni, összebújni a saját kutyákkal. El is mentünk az egyik bevásárlóközpontba letudni a hozzávalókat, és mikor épp a szemetet dobtam volna a kukába, akkor vettem észre, hogy a tömegben egy kutya épp engem követ, mintha segítséget kért volna. Ránézésre öreg, kedves kutya, gondoltam, itt van a gazdája, de amikor közelebbről megnéztük, megdöbbentünk. A kutyának óriási hasa volt, először azt hittük, vemhes, de amikor jobban megnéztük, kiderült, hogy kan. Rögtön helyet csináltunk neki, és beültettük az autóba, mert állapota, lassú mozgása miatt szinte borítékolható volt, hogy valaki vagy elüti, vagy rövidesen meg fog halni, ha nem kap kezelést, az óriási has ugyanis szívelégtelenségre utal. A döbbenet akkor következett be, amikor kiderült, hogy a kutya chipes, egy telephelyhez tartozik, ahonnan már korábban is elkéregették állatbarátok az ott élő kutyákat - sajnálatból. Arnold, mert így hívják ezt az idős kutyát, már tavaly is elég rossz állapotban volt, mint megtudtuk, ráadásul a regisztrált tulajdonos már régen nem is dolgozik a telephelyen. A telefonszám nem elérhető, de gyanítom, hogy annyira érdekes számukra Arnold sorsa, mint amennyire a kötelező veszettség elleni védőoltás, amire szintén nem áldoztak 2011 óta. A történet tehát gyakorlatilag ugyanaz, mint a pár hónapja a Plázánál talált Morgó története, aki szintén telepőr kutya volt, aki megszökött, és a tulajdonos kilátásba helyezte az eutanáziát, mikor visszakerül Morgó, mert nekik már úgysem kell. Őket akkor sikerült rábeszélni, hogy mondjanak le a kutyáról, igaz, annyira nem érdekelte őket Morgó sorsa, hogy lemondó nyilatkozatot is elfelejtettek küldeni. Az állítólagosan süket Morgónak gombás fülgyulladása volt, ráadásul rothadásnak indult a szája a romlott fogai miatt, így rögtön műtéttel indította a pályafutását nálunk. A szomorú telepőr kutya nálunk kivirult, a nagyudvar felelősének nevezte ki magát, épp múlt héten meséltem, hogy micsoda fontos pozícióban, két gondozó között sétálja végig reggel a menhelyet velünk. Telepőr kutyákra pedig nagy igény van, szinte minden telephelynek van, de sajnos a felelősség a kutya egészségi állapotát, ivartalanítását illetően senkié. Ők azok a kutyák, akik egyszerre mindenkié, és senkié sem. Tisztelet a kivételnek! Sokszor konfliktusforrás ez is, hogy bizony a menhely nem ad örökbe telepőrzőnek kutyát, de a hosszú évek rossz tapasztalata az, hogy kevés helyen mondhatják el a kutyák magukról, hogy jó életük volt, mint telepőr kutya. Éjszaka egyedül szabadon, napközben egy kennelben, és jó szót is csak ritkán kap, attól függ mennyi empatikus ember van a dolgozók között. Itt van például örökös lakónk, Kicsi, akinek személyiségében maradandó torzulást okoztak az évek, melyet telepőrző kutyaként töltött, zajos környezetben, úgy, hogy mellette állandóan megfélemlítették. Egész életét kennelben töltötte, sok év után nálunk lelt nyugalomra egy félreeső udvarban, ahol végre kutyaként élhet. Nála a telephelyen töltött évek maradandó viselkedési zavart okoztak, így nem illeszthető újra családba. És ez csak három eset, ami spontán eszembe jutott telepőrző kutyákról, de ha kicsit jobban visszaemlékeznék, megannyi szomorú, nyomorúságos életet tudnék feleleveníteni. Éppen ezek a történetek azok, amik miatt - egyesek szerint túlságosan is - szigorúan vesszük az örökbefogadás feltételeit. Éppen emiatt a szigorúság miatt ér minket a legtöbb támadás. De látva ezeket a sorsokat, biztos vagyok benne, hogy megéri!

Hétfő

Húsvét hétfőn arra számítottunk, hogy a legtöbb ember a szeretteivel, rokonaival tölti az ünnepet, így kevés látogató lesz a menhelyen, tehát lesz időnk némi extra feladatra. Bizony, az idő minket igazolt, így elkaptuk Csatár kutyánkat és tavaszi bundába öltöztettük. Gyapjas, vattaszerű szőre ismét feladta a feladatot a gondozóknak, de azt hiszem, megérte a befektetett energia, Csatár újra a tavaszi bundában tündököl.

Kedd

Múlt heti blogomban említettem, hogy megannyi, szövevényes történettel rendelkező kutyacsalád várja a bejutást, s szerencsére a várakozási idő sem sok, így folyamatosan érkezhetnek a bajbajutottak, alig kell várakozni. Épp egy ilyen bajbajutott kutyacsalád érkezésére vártunk, ám hiába, mert az anyakutyát megmérgezte valaki, a kölykök pedig sorra eltűntek, vagy (állítólag) gazdásodtak. Ki tudja, hol az igazság?! A történetben nemcsak az a szomorú, hogy életek tűnnek el egyik napról a másikra, hanem hogy az emberek arra sem képesek, hogy a segítségkérés után felvegyék a telefont, hogy szóljanak, hogy baj történt, nekünk kell a helyet tartogatni, és telefonálni. Rengeteg szeszélyes telefonáló is van a segítségkérők között, aki egyik nap felrakatja, másnap leveteti a kutyát, majd ismét felíratja, majd elfelejt szólni, hogy nem hozza.

Egy, szinte állandóan utcán mászkáló anyakutyának, és két növendék kölykének kértek segítséget. A döbbenetes a történetben, hogy a kutya chipes, gazdás, de igen jómódban élő családja nagy ívben tesz a kutya sorsára, az sem zavarja, hogy kóborol, sem az, hogy állandóan vemhes. Egy állatbarát hölgy segítségével kerültek hozzánk, csak közben már nem hárman voltak, Bundásnak, az anyakutyának ismét kölykei születtek, szám szerint hat. A két növendék kölyök neve Csubi és Masni, az újszülött kölykök pedig már nálunk kaptak nevet: Bojtár, Bonó, Bronzó, Boróka, Bájos és Bonbon. Bejutásukra azért kellett várni, mert a gazdájával, aki lemondhat a kutyákról, lehetetlenség volt felvenni a kapcsolatot.

Szerda

Az újabb csendes nap ismét kozmetikára ösztönözte a dolgozókat. Ezúttal IV. Bobi került a nyírógép alá, és igaz, ami igaz, azt hittük nagyon meg kell harcolnunk vele, de meglepően együttműködő volt a tavaly óta gondozásunkban élő kis vérmes puli. Egyébként a neve csak simán Bobi volna, de bekerülésekor éppen ő volt a negyedik Bobi névvel rendelkező kutyánk, s habár azóta már két Bobit is örökbefogadtak, a IV. Bobi név bizony rajta maradt...

Csütörtök

Délelőtt állatorvosunk, dr. Farkas Attila érkezett a menhelyre, aki ezúttal 8 veszettségi-kombinált oltást, egy kombinált oltást osztott ki a soron következő kutyáknak, valamint Miminek tesztet csináltattuk, az eredményei negatívak lettek.

Spuri, Filip és Falat ma elutazott Németországba, hogy végre megízlelhessék, hogy milyen gazdis kutyaként élni. Német partnerszervezetünk közül néhányan pedig a menhelyen tettek egy villámlátogatást, így úgy elrepült ez a nap, mintha nem is lett volna.

Péntek

Két újabb kutya került ma a gondozásunkba:

Csöpi egy ivartalanított, rendszeresen oltott kutya, aki eddig tanyán élt, de nagyon rászokott a baromfira, ezzel jelentős anyagi kárt okozva a gazdinak és szomszédnak egyaránt. Csöpi egyébként nagyon ember- és gyerekbarát kutyus, csak épp a baromfikkal nem ápol túl jó kapcsolatot.

A másik kutyus Pumukli, akiről gazdája saját elmondása szerint nem tud tovább gondoskodni. Pumukli igen aktív, érdeklődő kutyus, akivel eddig valószínűleg túl sokat nem foglalkoztak.

Szombat és vasárnap

Ma Mimi, Frutti és Fagyi elindult Németországba, hogy gazdis kutyaként folytathassák életüket.
Természetesen a szakadó eső ellenére is volt kutyasétáltatás, valamint önkéntes kozmetikusunk, Vanda is megérkezett, hogy újabb kutyákat szépítsen meg nyárra. Ma Borsika, Latyak és Morzsi voltak a szerencsések.

Végezetül pedig adós maradtam a blogom bevezetőjében szereplő csontsovány, ám óriási hasú Arnold fotójával, akiről jobb, ha egész alakos képet nem mutatok. Íme Arnold, a telepőrző kutya: