Macskalandok 2021. szept. 27- okt.10.

Hétfőn több cicát indítottunk el a cicászatra, azaz dr. Tímár Endre rendelőjébe. Az immunhiányos cicáink fogsorát, mosolyát rakattuk rendbe elsősorban. Günternél az étkezés nehézségeket okozott, az ínye folyamatosan begyulladt újra és újra. Korábbi vizsgálatból tudtuk, hogy meg kell válnia a fogaitól, csak a gyulladást kellett lehúzni az ínyéről hozzá. Most sor került a fogeltávolításra. Ezután csak nedves eledelt kap, vagy nagyon apró szemű szárazat, de a tapasztalatunk az, hogy fogatlan cicáinknak nem okoz akkora nehézséget az evés, mint mi gondoljuk. Nyilván egy cupákot nem dobunk eléjük, hogy rágcsálják le, de ezt különben sem tennénk. Már másnap szemmel láthatóan könnyebben falatozott, biztos érzékeny volt közben az ínye, de tuti kevésbé fájt, mint a rossz fogsora.

Tenki is nehezebben eszik mostanság, ezért nagy üvöltözések közepette ő is látogatást tett a doktor úrnál. Zokon is vette, hogy ismét hordozóba került és korlátozva lett a szabadsága. Szerencsére neki csak gyógyszert kell szednie egy hétig, aztán remélhetőleg vissza áll a világ rendje.

Rozsdit hirtelen felindulásból, utolsó pillanatban protezsáltuk be, hisz ő is egyre vékonyabb, kevesebbet, nehezebben eszik. Neki iszonyatosan csúnya piros a szája belseje, gondoltuk az lehet a probléma forrása. De azért csak elküldtük egy alaposabb vizsgálatra, ha bármit tudnak javítani a közérzetén, akkor mindenképp megkapja az esélyt hozzá. Több fogát is kihúzták és fogkő eltávolítása is volt. Csodaszép lett a kis pofija már akkor, mikor visszatért. Nem csurgott a nyála, nyelvét is behúzta, öröm volt puszilgatni a buksiját, mert kellemes illata volt, ripsz-ropsz eltűnt a beteg szájszaga. Ő vevő is az ölelkezésre és a puszikhoz is tartja a buksiját, legalább ezzel egy kicsit a kedvében tudtunk járni a még kótyagos Rozsdinknak.

Ha már cicás orvosos nap, akkor előljáróban kértünk időpontot a két kandúrnak, Tigrisnek és Korminak. Még nem tudtuk a nemüket akkor, viszont már vártuk őket és biztosnak láttuk, ha még az elejét átesnek rajta, nehogy meglepetés legyen a vége. Mindketten jól viselték a beavatkozást és negatív teszt eredménnyel tértek vissza. Tigris nem volt hajlandó a ketrecükben maradni, rohant volna valahonnan ételt kuncsorogni, irtó bélpoklos. Talán ennek köszönhető, hogy szinte egyik pillanatról a másikra kinyílt és hálás mindenért, ami vele történik. Mind a falatokért, mint a simikért, a babusgatásért és úgy egyáltalán, mindenért. Kormi még továbbra is lapos üzemmódban vár minket, és annak ellenére, hogy eleinte ő tűnt közvetlenebbnek, simogatáskor elfordítja a fejét és egyáltalán nem hajlandó semmiféle kommunikációra. De ahogy haladtunk bele a hétbe, legalább már mer előttünk enni. Pici léptekkel csak elfogadja, hogy vagyunk. Ebben biztos sokat segít Tigris is.

Rocky is becsatlakozott ebbe a körbe, ő csak FIV/FeLV tesztre ment, hogy végre eltudja hagyni a karantén szobát. Negatív lett szerencsére. Ennek köszönve már nem is saját ágyában hajtotta álomra fejét, hirtelen kellett cselekedni, ezért összebútorozott Miluval. Pont mielőtt kollégánk elindult volna a cicákért Tápéra, egy kétségbeesett hang kérte segítségünket, hogy egy forgalmas út mellett a szétázott dobozból kandikál ki pár cicabuksi. Ez kora délután volt már, ő ezt a dobozt reggel is látta, ahogy elhaladt az úton kerékpárral. Akkor gyanúsnak ítélte a dobozt, de most bebizonyosodott, hogy az a kis kupac, amit elsőre sárkupacnak nézett, egy kis cica. Ő már kijutott a szétázott dobozból és már nem volt messze az út szélétől. Egyiket pedig úgy titulálta, hogy vagy-vagy sikerül túlélnie. Kollégánk elkanyarodott a cicákat begyűjteni és míg a többieket bepakolta az autóba, addig a doktor úr átforgatta a piciket. Hat hetes formák, alultápláltak és valószínű férgesek. Míg visszatértek, addig elő kellett készíteni a helyüket, ezért kellett Rockynak költöznie. Hősugárzót bekapcsoltuk, mire a műtöttek és a picik befutnak, kellemes legyen a hőmérséklet. Hordozót béleltünk ki és csomagoltunk be meleg pléddel, hogy a kicsik mihamarabb megszáradjanak és melegben legyenek. A fiúcska, aki elindult segítségek kérni a Gin nevet kapta, húgai Gina, Ginevra és Ginger lettek. Ettek mint akik már napok óta nem, pedig egyszerre nem kaptak sokat. Ez meg is tette a hatását a féreghajtóval karöltve, másnapra szó szerint folyt belőlük ki minden. A kis fekete cica, Ginevra állapota így is válságosnak bizonyult, ő sokkal gyengébb, minden csontja tapintható, ínye fehér volt. Roboráló és vitamin kombót kapott, antibiotikumot, probiotikumot. Cudar állapotban volt...

Ha azt hihettük, hogy a kicsikért kell csak aggódnunk, tévedtünk. Kedden egy hátsó lábak nélküli cicát jelentettek. Kihozni akkor nem tudták, mire mi menni tudtunk volna érte, addig bement egy kertbe, ahol nem volt otthon senki, csak egy mérges kutya fogadta az arra járókat. Másnap kora reggel próbáltuk megtudakolni, hogy elő került-e a cica, mit lehet róla tudni. A férfi elindult a felkutatására, viszont nem is kellett elhagynia a saját kertjét, belebotlott egy ugyanolyan szerencsétlenül járt cicába. Őt rég óta ismerte, gyakran átjárt a kertjén, csodaszép, hatalmas fekete kandúr. Vele érkezett ki a menhelyre. Közben Dr. Sebő Ottó rendelőjében már jeleztük érkeztét és fogadták is volna. Azonnal átkerült a dobozból egy paplannal kibélelt kutyaszállító boxba, hogy minél kevésbé nyomódjon és a zöttyenéseket is felfogja a puha vastag aljréteg. Amikor felemeltem, hogy átkerüljön a boxba, minden óvatosság ellenére felüvöltött, ami az utolsó sikolya volt... Akkor szembesültünk igazán, hogy milyen iszonyú fájdalmai lehettek, milyen vandál keze munkája ennek a szerencsétlen cicának a megcsonkítása. Azt mondták, valószínű csapda vitte le a hátsó két lábát és a farkát. A vágás egyáltalán nem volt szabályos, nem éles tárgy tette. Mire az autó indulásra előállt, Zack, mert így neveztük el, már feladta a harcot. Sérülései több naposak, több napon keresztül szenvedett. És nem ő volt az egyetlen Szatymazon, hisz a bejelentés eredetileg nem róla szólt. Nagyon sajnáljuk harcos, hogy nem sikerült!

Közben pörögtek az események, felkellett rakni a vidám arcunkat, hisz látogatók érkeztek Csipuszhoz. Fiatalok már meglévő, egy éves hiperaktív cicájuk mellé keresnek társat és úgy látták már fotó alapján, hogy Csipusz lesz a tökéletes választás. A kicsi lány nagyon cukimuki énjét mutatta be, kedves volt és simulékony, de simán elmeséltük, milyen is a valódi énje, az örökmozgó, lesből támadó, birkózás nagymestere! A fiatalok többen laknak egy albérletben, ahol a főbérlő természetesen engedélyezi a cicatartást, neki is vannak és a lakás alapból macskabiztos. Ebbe a fiatalos, lendületes miliőbe egy hasonlóképp aktív társsal Csipusz maximálisan beleillik, sőt! Számára ez az ideális életforma.

Ahogy a fiatalokat kikísértük, már kaptuk is a hírt, hogy a bekötőút végén egy cicát elsodort egy autó. Inkább csak sokkos, mint sérült, de borzasztó állapotban van, ezért kihozzák. A Zack-nek szánt ketrecet tudtuk felajánlani neki egyelőre, de egyáltalán nem volt nagy mozgásigénye. A cica a Dakota nevet kapta. Minden porcikája kivan, brutál bolhás, ínye fehér, ereje alig. Járni tud, semmi komolyabb sérülést nem tapasztaltunk nála, mindene ép. Pár falatot evett, amit tudtunk első körben, azzal megkezdtük a megerősítését, persze előtte konzultáltunk állatorvossal. Nem tudjuk mikor került ebbe az állapotba, elsőre a végstádiumú leukózis, vagy a száraz FIP gyanúja merült fel bennem. Főleg mikor odament az alomhoz, és beleevett... Azt Rozsdi is csinálta, nem jó előjel. Úgy tűnt, beletörődött a sorsába, dorombolt és dagasztott. Mi meg ettől kezdte aggódhattunk érte is. Folyamatosan kattogtak a kerekek, hogy mit hogy csináljunk, ott vannak a kicsik, akikre naponta többször rá kell nézni és megérkezett Dakota is, aki szinte katatón állapotban, őt valahogy evésre sarkallni.

Csütörtökön állatorvosunk körbenézte, folytatnunk kell az előző nap megkezdett kezelést. Antibiotikumot kap, mivel náthás is, emellett mindenféle erősítőt, pasztát... Aznap főzés volt a kutyáknak és volt benne sok csirkeség, amit apró falatokban jóízűen megevett, itt éreztük van remény. Vizet napjában többször fecskendőzünk a szájába, így legalább volt egy pisi is másnapra. A bolhák is kihaltak, úgyhogy annyira bizakodtunk, hogy elmondani sem tudom.
Másnap dr. Bárkányi Pál is kint járt a menhelyen, ő is ránézett Dakotása, hátha eszébe jut valami más ötlet is. Tapintásra minden szerve a helyén és rendben van, mert szinte a vénáit is ki lehet tapintani, annyira vékony szegény. A csirkemellet és májast eszegeti, elvétve néhány száraztápot ropogtat. Nem győz dorombolni. Annyira nagyon kedves teremtés! Úgy tűnik érzi, hogy érte, miatta vagyunk és ő is kezdi magát összekapni. Egyre határozottabban jön oda, többet mozog, ami biztató. Immunerősítőt nem kap, mert ha FIP-es, csak ártunk vele, viszont ha FeLVes, akkor kellene. De semmi vére sincs, még mindig hófehér az ínye, hogy esélytelen tőle most ebben az állapotában vért venni.
De hogy valami örömhírrel is büszkélkedjünk, ami úgy hiányzott nekünk mint egy falat kenyér, ami miatt már napok óta tövig rágtuk a körmünket és összeugrott a gyomrunk, ha rá gondoltunk, megérkezett Rakéta eredménye. FIV NEGATÍÍÍÍÍV! Annyira de annyira örültünk neki, hogy elmondani is alig tudom. Elég sírósak vagyunk Icuval, külön is, de együtt főleg. A korábbi negatív hír hallatán is jó ideig szipogtunk, ám most sem rejtettük véka alá örömkönnyeinket. Ezzel a lendülettel Rakéta visszakerült társai mellé és szemlátomást megkönnyebbült, hogy nincs kirekesztve egyedül, magányosan az irodarészbe. Elmondhatatlanul megkönnyebbültünk mi is, éreztük, hogy nincs létjogosultsága annak, hogy ő pozitív legyen, lehetetlennek tartottuk és szerencsére bebizonyosodott!

A hétvége is kedves, szívmelengető dolgokkal kecsegtetett, úgy tűnt ebből a hét eleji mélységből van kiút. Lili önkéntesünk töretlen lelkesedéssel jött és cicázott, amit nagyon szépen köszönünk neki!
Lencsi lányra is rámosolygott családja, hisz megérkezett érte gazdija és kisgazdija, aki biztosan szíve összes szeretetével imádni fogja Lencsét. Ő már tesóitól és anyjától távol, új otthonában kezdi el saját, boldog gazdis életét Szegeden, szobacicaként.

A négy pöttöm állapota napról napra javulni látszott. A mindenféle kiegészítő és diétás táp meghozta hatását, székletük normalizálódott és elkezdtek játszani. Egyelőre még csak Gin és Gina pörög ezerrel, fedezik fel a különböző játékokat, birkóznak és kergetőznek, már Ginger is oda-oda paskol és ami a legfontosabb, Ginevra is úgy tűnik erőre kapott. Visszatért belé az élet, elindult a vérkeringése vagy nem tudom, de van színe, van hője, mozog is, eszik is, pedig hogy őszinte legyek, mindig félve néztem meg, hogy éle még. De bizony hogy bizony! Még nem futkos, de napok kérdése.

Új hét, új remények. Különösen, mert Dakota kicsattanó formában volt. Evett ivott szépen, önmagához képest elég sokat. A mindennapi egy pisi mellé most végre sikerült székelnie is. Ujjongtunk, mint a gyerekek! Minden nagyon idilli volt, jó kedvű volt, izgága, majd egyszer csak eldőlt az oldalára, elkezdett remegni a lába, tátogott. Icuval ott gubbasztottunk felette és a döbbenettől vagy két másodpercre lefagytunk. Elkezdtem dörzsölni, mint Aladdin a csodalámpását és visszatért közénk, mintha misem történt volna. Teljesen hazavágta újra a lelkivilágunkat, félő, hogy ez a kicsattanó boldogság az utolsó fellángolása volt. Az orra egyre jobban váladékozik, próbálunk bizakodni, hogy tisztul, ha a náthán túl lesz, akkor minden sokkal jobb lesz, de ez a "roham", ez a megmagyarázhatatlan jelenség annyira elbizonytalanít. Pedig muszáj optimistának maradni, néha elég nehéz.
Viszont a kicsik, ahogy várható volt, mind a négyen felelevenedtek, már mindannyian önfeledten játszanak és futkosnak. A diétás gyógytápot is fokozatosan leváltjuk junior tápra, hisz nekik arra van szükségük, hogy szép nagyok és erősek legyenek.
Csipusz hercegnőnk gazdija is megérkezett a nagyszájú buzgómócsingért, hogy együtt megkezdjék a közös életüket szegedi panel lakásban. Biztos rengetek móka és kacagás vár a fiatalokra, mert mi sok cicával találkoztunk, de még minket is megtudott lepni Csimpilla.

Közben költözésekre is sort kerítettünk. Mivel hamarosan gazdisodik Mályva és Mangó együtt, ezért ők felköltöztek erre a kis időre a konténerbe. Azonnal otthon érezték magukat, nekik aztán teljesen mindegy, hogy hol vannak, csak legyen sok simogatás, meg legyen egy cirmos tesó és teljes a boldogság.
Az ő helyüket befoglalta Rocky és Milu a felkészítő szobában. Milu egyelőre megvolt szeppenve, ám Rocky azt leste, ki vevő az ő habtestével egy laza birkózásra. Elsődleges játszópajtijai Lime és Likőr lettek, ők amúgy is előszeretettel űzik ezt a sportot. Eddig csak kettesben folyt a játék közöttük, most már "kicsi a rakásban" tolják, Rockyval kiegészítve.

Gyurinál látogatók jártak, nagyon szimpatizáltak nagyfejű barátunkkal, de ő sincs valami jó bőrben mostanság. Szőre fakó lett és kissé alábbhagyott az étvágya is. Egyelőre még nem született döntés az örökbefogadását illetően, mivel a pár egyik tagja cicás, a másik kutyás, ezért a kiszemelt kutyi és Gyuri között folyt a diskurzus. Jeleztük, hogy Gyuri másnap dokihoz megy, ami meg is történt. A labor és a vizsgálat eredménye, hogy kezdődő hasnyálmirígy gyulladása van. Erre kapott gyógyszert és diétáznia kell az amúgy sem vastag cicának. Ezt közöltük látogatóival, akik Gyuri mellett rakták le voksukat. Már csak ki kell várni az időt, hogy a heti gyógyszereit beszedje, addig is folyamatos kapcsolatban állunk gazdi jelöltjeivel.

Vele együtt utazott Dakota is dr. Sebő Ottó rendelőjébe. Ugyanolyan gyenge és passzív lett, mint beérkezésekkor. Valóban a hétfői lehetett az utolsó fellángolás, nem szerettük volna ha szenved. Titkon bíztunk benne, hogy valami olyan betegség lapul a háttérben, ami visszafordítható, gyógyítható, de az optimizmusunk a racionalitással kéz a kézben jár, sajnos benne volt a pakliban, hogy el kell engednünk őt. Nehezen, de tudtak tőle vért venni, Dakota végstádiumú leukózisos volt, kb. fél évesen. Utolsó egy hetét melegben, biztonságban és rengeteg törődéssel töltötte, sajnáljuk, hogy ennél többet nem tehettünk érte.

Lassan a csütörtökhöz értünk, amikor is állatorvosunk ismétlő veszettség elleni oltást osztott ki Spanika, Spuri, Mulán, Cili Juli és Pici Juci között. Juci és Juli nagyon trükkösek, ők már régebb óta a menhely lakói, így messziről kiszúrják a doktor urat. A közeledésekkor már bottal üthetjük a nyomukat, ezért a konténerbe is alig léphet be, míg meg nem fogjuk őket. De az ablakból rég kiszúrják jöttét, úgyhogy ez mindig egy könyörgős türelemjáték.

Szombaton Betti önkéntesünk segítségével haladt gyorsabban a munka a cicák háza táján. Amit nagyon szépen köszönünk neki! Elkélt a plusz szorgos kéz, mivel messziről érkező látogatókat vártunk. Mályva és Mangó Dombóvárra gazdisodtak. Most kivételesen nem kértük, hogy többször látogassák meg a cicákat, mert a tesókkal amúgy sem kell ismerkedni. Lételemük az ember közelsége, függők, szó szerint. Amikor csak tudnak, csüngnek az emberen, az ölükben, vállukon, ha akarják, ha nem. Hosszas telefonos megbeszélés előzte meg, valamint személyesen is kitértünk pár részletre. A házaspár lánya cicájával többször vendégeskedik náluk, így szerettek bele a cicás életérzésbe, valamint ebbe a két kis lurkóba már a fotóikon. Élőben meg elmondhatatlanul cukik. Úgyhogy már csak egy röpke három órás út választotta el őket attól, hogy ők is a gazdis cicák táborát erősítsék.