Kutyás blog

Tudom, hogy nagyon elcsépelt, és pont azok az emberek nem olvassák, akiknek kellene, de a Karácsony előtti napokban mi is lenne az aktuális téma? Természetesen az élő állat, mint ajándék. 

Nálunk a menhelyen az örökbefogadás egyik feltétele a sok közül a kutyák rendszeres látogatása örökbefogadás előtt. Így aztán ebben az esetben szó sem lehet meglepetésről, hiszen a látogatást mindenképpen a gazditól kérjük. 

A heti bevezető helyett most inkább a blogomat azoknak a kutyusoknak szentelem, akik zárkózottabb természetük miatt nem kerültek annyira a figyelem középpontjába. 
Ez nem azt jelenti, hogy ők nem keresnek gazdit, sokkal inkább azt, hogy nekik több időre van szükségük, hogy bízzanak valakiben. Ők jellemzően azok a kutyák, akik inkább elbújnak egy sötét sarokban, minthogy észrevegyék őket. 

Természetesen a héten bemutatott kutyák közel sem a teljes lista, azonban valahol el kell kezdeni. 

Már néhányszor írtam a menhelyi önkéntességről, de időről időre nem árt feleleveníteni, hogy mit is jelent önkéntesnek lenni.

Az önkéntesség egy ellenszolgáltatás nélküli cselekvés, aminek nagyon sok módja van. Egy menhelyen leginkább fizikai munkában, kutyák körüli munkában, sétáltatásban tud a segítségünre lenni bárki, aki betöltötte a tizenhatodik életévét és elég elhivatott. A háttérmunkák általában valamilyen szakmai tudást igényelnek, így abba most nem mennék bele. 

A heti blogomból ezúttal a bevezető kimarad, de sok menhelyet érintő érdekes történetről értesülhetnek azok, akik időt szánnak az olvasásra. 
Nagyon vegyes érzelmekkel zárom a hetet. Ismét nagyokat csalódtam az emberekben, de volt egy csapat, aki mégis visszaadta a hitemet, hogy nagyon sok jó ember él a Földön.

Az utóbbi időben felszaporodtak a negatív kimenetelű események. Igyekszünk mindig a legjobb tudásunk szerint örökbe adni, de ez a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem sikerül minden esetben. Mellesleg meg, így is rengeteg vád ér bennünket, hogy milyen nehezen adunk örökbe, és ugyan mi kivetnivalót találunk néhány jelentkezőben?
Mert ugye, ha valaki végül nem vihet haza kutyát, az illető rögtön személyeskedni kezd, sérteget bennünket, gyalázkodik, és természetesen kijelenti, hogy eddig támogatott minket,de innentől ne is számítsunk rá. 

Az időjárás most már valódi téli hideget hozott, már ami a reggeleket és az estéket illeti. Köd, rossz látási viszonyok, hideg. Hogy felkészültünk-e a télre, azt mindig nehéz megmondani. Attól is függ, milyen télre kell felkészülni. Ilyenkor minden komorabb, minden nehezebb. Fizikailag is, lelkileg is.

Az embereink ugyanúgy ki vannak téve az időjárásnak, mint a kutyák. Lassan minden reggel melegvizet kell cipelni, hogy a jeget feloldjuk. Nem csak nekünk, ilyenkor a kutyáknak is gyengébb az immunrendszere, sokkal érzékenyebbek, könnyebben megbetegszenek.

Megtörve írom a legfrissebb blogomat, mert ismét óriási veszteség ért bennünket. Hogy mi történt, és miért ennyire nehéz feldolgozni, azt a legfrissebb blogbejegyzésemben olvashatják. 

Közeleg a Halloween, és tudom, hogy az emberek egy jelentős része hideglelést kap ettől az újszerű ünneptől. Mások ezzel szemben tököt díszítenek, a gyerekek csokit gyűjtenek, illetve sokan mindenféle kreatív díszítést tesznek az otthonaik elé. Én mindig szerettem az újszerű dolgokat, nekem ez az ünnep kimondottan szimpatikus.

Ennek kapcsán olvastam más kultúrák szokásait és találtam rá, hogy bizony Mexikóban a házi kedvenceknek is van halottak napja, amit október 27-én tartanak.

Ismét sikerült megdöbbennem az emberi viselkedésen és üres ígéreteken,  de talán azért, mert kicsit felhalmozódott az elmúlt héten. Azt tudjuk, hogy a szeretet szót mindenki ismeri, és azt is, hogy sokan nagyon gyakran használják, pedig talán nem kellene.Ez a szó mindenkinek mást jelent, valószínűleg az érzelmi intelligencia megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy ezt az érzést valóban megéljük.

Erre a hétre nem tervezem a bevezető írását. Ez nem egy képekkel gazdagon illusztrált blog lesz, hanem egyszerűen egy leírás, amit szeretnék minél hamarabb letudni. A tárgyilagosságnak az az oka, hogy óriási pofont kaptunk ismét az élettől, amikor már úgy tűnt,hogy kezd minden rendeződni. 
Igyekszem úgy megírni a beszámolóm,hogy ne maradjon utána kérdés, ugyanakkor az az olvasó is érthesse,aki azért nem hétről-hétre követi az eseményeket. Kezdjünk is bele!

Ez a hét is nagyon megterhelő volt mentálisan. Egy éhhalál szélén álló kiskutya került a gondozásunkba, aki feltépte a régi sebeket. Hogy mi történt, és milyen emlékek törtek elő, azt a blogom második részében olvashatják.

Hétfő
Kira ma beköltözött a többi kortársa közé a kölykös udvarba. Még akkor is, ha Kira és a többiek egy idősek, azért jelentős méretbeli különbségek vannak közöttük. Kira ugyanis úgy nő, mint akit húznak. Szinte napról napra látszik rajta.

A minap rokon látogatást tettem egy Szegedtől messzebb kis faluban. Útközben sok mindent láttam, főként olyan dolgokat, amiket nem szerettem volna. Sokszor írtam már a blogomban, hogy az állattartási kultúra mennyire mélyen van, de talán egy picit elhamarkodott voltam. Kicsit távolabb Szegedtől ugyanis még sokkal rosszabb a helyzet.

Persze jól tudjuk, hogy megyénként is eltérő a kóbor kutya, és a feleslegessé vált kutyák helyzete. Nem a világ végén jártam, mégis azt vettem észre, hogy a helyzet ott talán még rosszabb, mint nálunk.

Ezen a héten egy pillanatra megállt az idő, és elszállt az összes problémánk. Megtudtuk az adó 1% összegét, ami az éves fennmaradásunk egyik alappillére. A tavalyinál picit magasabb összeget kaptunk,de sajnos kevesebb adózó rendelkezett a javunkra. 

Szívből köszönjük mindenkinek, aki érdemesnek talált minket arra, hogy folytathassuk a munkánkat! Ez óriási elismerés, nagy megtiszteltetés a számunkra. 

Nagyon felemás érzéssel fogok neki ennek a blogírásnak. Két történetet is szeretnék elmesélni egy kicsit hosszabban,hogy jobban megérthessék az olvasók,hogy mi történt. Így tehát a blogomban most két beszámolót,vagyis inkább két témát szeretnék feszegetni. Nem írom le előre a két történet lényegét, inkább a napi események között szeretném kifejteni a gondolataimat a témával kapcsolatban.
Azt mindenképpen elöljáróban elmondanám,hogy ezek a történetek az én szemszögemből íródtak,az én véleményemet tartalmazzák.

A beveztő helyett ismét inkább egy-egy élettörténetet szeretnék hosszabban bemutatni,hiszen bőven van kit megismerni a menhelyen. Ezek a történetek nem adják vissza közel sem azt a küzdelmet,amit vívunk. Sőt,méginkább azt nem tudják bemutatni,hogy micsoda hősök ezek a kutyák. 

A közösségi oldal figyeli a tevékenységünket,érdeklődési körünket,és ehhez mérten ajánl fel oldalakat,amik számunkra érdekesek lehetnek. Az állatbarátoknak tehát cuki videók,képek,idézetek jelennek meg, akik mentenek, azok sokszor szívszorító tartalmakkal szembesülnek a közösségi oldalon.

Az egyik leginkább megosztó és közfelháborodást okozó oldalak a gyepmesteri telepek gazdikereső oldalai,ahol ki van írva,hogy a benn élő kutyáknak mennyi ideje van szabadulni a telepről. Ha pedig ez nem történik meg,akkor elaltatják a kutyát.

A heti blogban ez alkalommal szó esik az örökbefogadás nehézségeiről, és hogy gyakran konfliktushoz vezet egy-egy kutyus gazdihoz juttatása. Sokszor az emberek személyes sértésnek veszik,ha egy kutyát nem ők, hanem egy másik család vihet haza. A gazdikeresés hátteréről, a döntések okáról írok most a blogomban. Igyekszem röviden, tömören fogalmazni,hiszen a téma nagyon szerteágazó. Lehetetlen mindenki kedvében járni,mindenki vágyainak eleget tenni,így aztán a döntésünk gyakran haragot,indulatot vált ki az emberekből. 

Ismét elmondhatom,hogy nem volt egyszerű hetünk. Annyi segítséget kérnek,hogy megszámolni is nehéz. A döbbenetes az, hogy jelenleg sokkal több az olyan jellegű segítségkérés, amikor a gazdák akarják nálunk elhelyezni az állatot. Jelenleg sokkal több ilyen hívásunk van, mint amennyi talált kutyának kérnek segítséget. 

A mai blogom egy picit rendhagyó lesz abból a szempontból,hogy a történeteim általában keverék kutyákról szólnak. Most egy picit szeretnék beszélni a németjuhászokról, és a fajta jellegű keverékekről. Nem vagyok a téma nagy szakértője,és távol áll tőlem,hogy jellemrajzot készítsek egy adott fajtáról. Mindössze a saját véleményem,és tapasztalataim írom le a blogom következő részében,és azt,hogy sokszor milyen szomorú és unalmas élet jut az ilyen kutyáknak, akiket szeretnek díszként kezelni.

Nagyon nehéz hetet hagytunk a hátunk mögött,aminek terheit valószínűleg sokáig fogjuk cipelni. 
Nagyon sok jobb sorsra érdemes kutya életének alakulásáról számolok be most a blogomban. Csöpi, a vélhetően fejbevert kutyus fizikai állapotáról számolok be, illetve Hobóéról, aki úgy került be a menhelyre,hogy majdnem éhenhalt egy lánc végén. A testi gyógyulás az egyik dolog, viszont ezeknek a kutyáknak a lelkében óriási törések vannak, ami nyomot hagyott mindkettő személyiségében. Messze még egy új gazdi lehetősége,tehát bizakodunk,hogy addig a lelki sebek is gyógyulnak.