Dorozsmáról érkezett be egy cica, Trevor. Az utcájukban találták, próbálták etetni, de nem fogadott el élelmet. Csont és bőr, látszott rajta, hogy súlyos az állapota, így nem merték saját cicáik közé bevinni. Trevor már nem mai legény, és róla lerí, hogy valamire biztos pozitív. A természete minden bizonnyal az. Egy nagyon bújós, kistestű kandúrkáról beszélünk, akinek ereje alig, ám ha ember után kell futni, arra összeszedi minden tartalékát. Lehet nem is olyan idős, mint amilyennek tűnik, mert a fogai egész jó állapotban vannak, valamint a fotók sem tudják úgy tükrözni azt az állapotot, amiben ő van. Megkezdtük az erősítését, roboráló és vitamin szurit kapott, antibiotikumot a nehéz, hangos szuszogására, valamint kiegészítő pasztát, mivel az elé terített svédasztalból semmiből sem akart enni. November elsejével állatorvosunk nem rendelt. Ezért úgy volt, hogy kedden amint lehet, Trevort megmutatjuk a doktor úrnak. Viszonylag aktív volt, de még mindig csak a pasztával etetés tűnt egyedül járható útnak. Kapott egy dobozt, aminek örült, topogott benne, rajta, így hagytuk ott hétfőn. Erre kedd reggelre már mozdulatlanul feküdt a dobozkájában. Annyira sokkolt a látvány, hogy egyelőre még csak futkostam jobbra-balra, gyors megkapta mindenki a reggelijét és visszatértünk Trevorhoz. Szuszogott még, de alig. Megnyugodott, törékeny szervezete feladta a harcot. A simogatás jól esett neki, majd elköszöntünk és jó utat kívántunk neki. Mire nyitott az állatorvosi rendelő, hogy megkönnyítsük utolsó perceit, Trevor már átkelt a túlvilágra.
