Cicás blog

Íziszünk végre révbe ért. Magunk is nehezen hittük el, hogy vannak még olyan csodák, hogy valaki idősebb, FIV+ cicának ad esélyt. És most együtt vártuk a leendő gazdit ezzel a tökéletes személyiségű cicalánnyal, aki most először fogja megtapasztalni azt, hogy milyen az, ha ő van reflektorfényben, egyedül. Nagyon hosszú ideig gondozta kölykeit a legnagyobb szeretetben, odafigyelésben, most viszont eljött az idő, hogy ezt a törődést ő kapja, az ezzel járó összes kényelemmel, kényeztetéssel és odafigyeléssel karöltve. Mert nagyon megérdemli!

Lelkileg nagyon megterhelő heteket tudhattunk magunk mögött. Rambó, Kollázs és Temze hiányát még mindig nem fogta fel az agyunk, és tekintetünk keresi az arcukat... Néda nem hagyja, hogy a sajnálatban elmerüljünk, mert mindig is imádta, ha ő van középpontban, épp mikor miért. Most az evés miatt igényel extra figyelmet, mert fáj a szája, és nehezen boldogul. Sokszor inkább kihátrál, elfordul, így elég nehéz a kedvében járni. Gyógyszerváltással próbálkozunk, mert a korábbi fájdalomcsillapító nem hozta a várt eredményt.

Ez a két hét nagyon megviselte a lelkünket. Azóta sem vagyunk rajta túl teljesen, de újra felidézni és elmesélni ugyanolyan nehéz, mint azokon a napokon átélni...

Kollázs a karanténban lakott, így jobban tudtuk figyelni az étkezését, valamint tudott egyedül lenni, ha már az utóbbi időben mindig talált valakit, aki épp nem volt szimpatikus számára. Marlenka tetszett neki, ezért takarítási idő alatt együtt bandázhattak. Viszont a nemrég beérkező lator, Trükkös újra kijátszotta magát valahogy a stabilnak és biztonságosnak tűnő ketrecből. Egyszerűen kiteleportált, mert sehol sem találtuk meg a kijáratot, a rést a pajzson. Elbújt az egyik ketrec tetején lévő tiszta alomtálcák alá, és onnan tartotta szemmel minden mozdulatunkat.

Tesának a gyógyszerek hatására visszahúzódott a dudor a nyakán. Árgus szemekkel figyeltük minden nap, de szerencsére nem kellett állatorvoshoz rohanni vele, amúgy is nagyon ellenzi az ilyen jellegű megmozdulásokat, úgyhogy igyekszünk őt megkímélni tőle.

Jumbónál az új helyre költözéssel járó stressz méginkább gyengített a nem létező immunrendszerén, lenáthásodott. Az étvágya még két szuttyogás közepette is töretlen volt, ennek köszönhetően a gyógyszerezése könnyen megoldódott. Ő különben is olyan cica, aki rácuppan egy tálkára, és addig nem tágít mellőle, míg az teljesen makulátlan tisztasággal nem csillog. Ezután indul portyázni.

Hétfő reggel sor került a várva várt, vagy inkább nem várt Latte ivartalanításra. Nem tudom azt mondani, hogy pihentető napokat tudtunk magunk mögött, hisz folyamatosan azon őrlődtünk, hogy a műtét akár az életébe is kerülhet. Viszont az is, ha nem történik meg a műtét... A megfigyelési ideje végefelé járunk, Lattus pedig rettentő szívós, erős, úgyhogy hisszük, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik majd! Reggel zokon vette, hogy kimarad az étkeztetésből, ehelyett máris a hordozóban találta magát, és Lili karjaiban elindultak Dr. Tímár Béla rendelőjébe.

Izgatottan vártunk egy fiatal nőt, ki már korábban beleszeretett Cibak fotójába. Mivel a nagyfiú még messze volt a gazdisodástól, kivárta ezt az időt. Most viszont lejárt a megfigyelési ideje, ezért egyeztettünk egy találkozót. Érkezése előtt már kivittük az iroda részbe Cibust, mivel félős, mindig kiszaladt vagy elbújt, ha idegenek érkeztek a szobába. Innen viszont nem volt menekvése, látogatójának lehetősége volt őt szemrevételezni, ismerkedni vele. Cibak nem volt elalélva ettől a programtól, a fiatal nő viszont igen, Cibus pont olyan volt, amilyennek elképzelte, sőt!

Mindig megdöbbenve tapasztaljuk, mennyire tud hiányozni egy-egy cica zsongása. Most Apacs gazdisodásával mintha kiürült volna a szoba, pedig lakják még többen is, ám a hangadó, az állandó mozgásban lévő gazdisodott közülük. A többiek olyan "zenben" elvannak egymással, élik a maguk kis világát, csendben, hogy hiányérzetünk támad, mikor nem rakoncátlankodik senki körülöttünk.

Alexi sok mindenen túl van, már csak az ivartalanítása váratott magára. Most erre is sort kerítettünk, így Dr. Tímár Endre rendelőjébe vette az irányt. Ha már ott volt, elkészült a FIV/FeLV tesztje is, ami hála az égnek, negatív lett. Reméltük, legalább egy kicsit nyugodtabb lesz a leányzó, legalább pár órára, de nem... Ő még frissen műtve, fél éber állapotában is megállíthatatlan! Ami jó, hisz tudjuk, hogy ő a jég hátán is megélne, de ilyenkor többet segítene, ha kicsit pihenne ahelyett, hogy azt lesi, mivel tudná szórakoztatni magát. 

Hétfő délután Tódor nem evett. Ez még sohasem fordult elő vele, hogy nem tolongott ebédidőben. Feküdt, odanézett, de semmi érdeklődést nem mutatott. Az orra alá szervíroztunk mindenféle étket, de köszönte szépen, nem kérte. Ott már éreztük, hogy eljött a világvége! Meleg sem volt, látszatra minden rendben volt vele, úgyhogy mertük remélni, hogy "csak nem éhes". Bár mint korábban is írtam, ilyen a történelemben sem tapasztaltunk még... Reggel nagy elánnal érkezett reggelizni, holott mi sík idegesen léptünk be a lakrészükbe. Gyors meg is nyugodhattunk, éhes volt a nagyfiú!

Igazából egész csendesnek mondható hetet tudhattunk magunk mögött. A megfigyelés volt a fő tevékenységi körünk, hogy bárkinél bármi tünetet észlelünk-e. Rettentő nyomasztó, mikor valamelyik védencünk fertőző betegségben szenved, ilyenkor nem csak ő van porondon, hanem mindannyian, akik vele egy légtérben voltak. Hisz például a parvó nem tudja hol van a ketrec határa, nem válogat és nem kímél... Úgyhogy minden karanténlakót figyeltünk, nyilván a többieket is, mert lappanghat a vírus, mielőtt lecsap bárkire is.

Ez a két heti beszámoló főképp egy cica kálváriájáról szól. Még az éjszakánk is gondolatban körülötte forogtak, de erről majd egy kicsit később. Szóval a bejegyzés főszereplője Alexi. Alexi farokvég amputációja miatt varratszedésre robogott a Vezér Állatorvosi rendelőbe. Őt Csilla önkéntesünk párja, Tomi vitte el újfent, hisz a kontrollra is együtt mentek, azonnal összebarátkoztak. Hálásan köszönjük neki! Minden tökéletesen zajlott, a műtét helye is szépen begyógyult, már csak pár napig kell laza fedőkötést viselnie a biztonság kedvéért.

A szétizgult pár napot követően végre Merlinke eljutott Dr. Sebő Ottó rendelőjébe, ahol az alapos vizsgálat és labor eredmények alapján semmi szervi elváltozást nem találtak, a FIP gyanúja merült fel. Talán jobban megviselt a kórlapján szereplő "elfekvő állapotban lévő" megjegyzés, mint maga a diagnózis. Bár hozzáteszem, hogy azt sem volt könnyű tudatosítani magunkban. Merlin már 7 éves, és tudjuk, hogy ez bármikor bekövetkezhet, de sok-sok éve vigyázunk rá, erre most nála is felütötte a fejét ez a szörnyűség.

Leopold sebei szépen begyógyultak, és elérkezett az idő, hogy bekerüljön a menhelyre. Másnapra már előterjesztettük az ivartalanítását, így még inkább fontosnak találtuk, hogy előtte nap még tudjunk vele találkozni, felmérjük a terepet a habitusát illetően. Mint kiderült, a lányokat, nőket nagyon kedveli, ám a rendelőben, mint korábban a Vezérben, most pedig Dr. Tímár Endre rendelőjében megcsinálta a showt a férfiakkal. Ez valami korábbi trauma lehet, de bízunk benne, hogy sikerül ezt levetkőznie az idő múlásával.

Kubu nagyfiúnak újabb kérője akadt. Egy fiatal pár látogatott ki hozzá, hogy kölcsönös lesz-e a szimpátia, és leendő első közös kiskedvencüket megismerjék. Kubu hozta a formáját, ő igazi selyemfiú, ha arról van szó, hogy valakit mind a 20 ujja köré csavarjon. A fiatalok sem tudtam ellenállni Kubu csábos mivoltának, ezért le is egyeztettük a gazdisodás időpontját, hogy némi előkészület után beköltözhessen új birodalmába.

Nagy sokára elérkezett Lettike utolsó szuszpenziójának beadása. Annyira rutinná vált mindkettőnk számára, hogy a szuszpenzió után elkapta a fecskendőt, és ezzel játszott órákat, hogy a kezelés befejeztével is sorban állt a napi játékszeréért. Hosszas heteken keresztül ez volt a protokoll, így ez most sem volt másképp. El kellett neki pöccinteni, ő pedig rohant utána, és szájában hurcibálta mindenfelé, nagy büszkén. Majd van, hogy bevonja az uri mulatságba Limbót is, de egyedül is jól elszórakozik, betolja a szőnyeg alá, majd kivadássza alóla, újra és újra. 

Latte miatt nem volt nyugodt éjszakánk, hisz előző délután már a roboráló pasztát sem volt hajlandó elfogadni. Tűkön ülve vártuk a Vezér  Állatorvosi Rendelő nyitását, ahova Lili gondozónk kíséretében megérkeztek vizsgálatra. Azonnali laboreredményekre volt szükség, valamint a szemét is szerettük volna megnézetni, mert egyik pupillája kitágult, nem reagált semmire. A vizsgálatok nem voltak egyszerűek, hisz utálja a "korlátozást" még gyengébb állapotában is, de utána mindig bebújt Lili karjai közé, biztonságba. Az eredmény elszomorító és váratlan volt, már ami a fajtáját illeti.

A változatosság kedvéért Kollázs és Néda szájbaja újfent felütötte fejét. Sajnos időközönként jelentkezik mindkettejüknél ez a probléma, és ezek szerint már egymáshoz igazodik a fájdalmuk. Végső soron szinte ugyanaz a panaszuk. Ilyenkor egy hétig gyógyszert kapnak, Kollázs tabletta, Néda szuszpenzió formában, és ezzel egy ideig megint tünetmentesek lesznek. Normálisan tudnak enni, és nem nyáladzanak. Sajnos megszüntetni már nem lehet a problémát, csak szinten tartani...

Cibak nem gyógyult a náthából. A szemecskéit is csepegtetni kellett, a kedélyállapota sem volt Cibakos, az étvágyát nem is említve... Voltak napszakok, mikor jobb bőrben volt, akkor mindig elhittük, hogy a végére érünk, aztán következő találkozáskor szomorúan konstatáltuk, hogy nincs javulás. Tetőzte az egyik napról a másikra jelentkező formaváltozás. Nem hittük el, amit látunk, pontosabban nem akartuk elhinni, de a kevesebb evés mellé a pocakja kerekedett. Azonnal telefonáltunk, mert tudtuk, hogy bármennyire is azt hittük, csupáncsak nátha, Cibus kivizsgálása nem tűrt halasztást.